Ungár Péter balesetezett
A képviselő az Orczy térnél ütközött egy rendőrautónak a piroson áthajtva.
A képviselő az Orczy térnél ütközött egy rendőrautónak a piroson áthajtva.
Ungár szerint a köztévé „kontextus nélküli orosz propagandaanyagokat” jelenít meg.
Nagyítónk alatt Lázár János arisztokrata üzletfelei, Rogán Antal aranybányája, Bánki Erik nem bevallott cége, Ungár Péter vadászati befektetése és Tóth Csaba Tigris-1993 Kft-je.
Kapott viszont egy festményt az LMP politikusa. Itt az idei első vagyonnyilatkozat.
Az országgyűlési képviselő Orbán pénteki reggeli rádióinterjújában elhangzott mondatába kötött bele.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Központi Nyomozó Főügyészség és a Belügyminisztérium vezetőit faggatnák.
A témában Ungár Péter tett fel kérdést Orbán Viktornak, de őhelyette Schanda Tamás válaszolt.
Az LMP-s politikus elismerte, tulajdonképpen sokat tanult az utóbbi időkben Gyurcsány pártjától.
Szoros eredmény született a Vas megye 1-es választókerületben, Czeglédy Csaba lesz a közös jelölt.
Plakátok, omladozó MSZP székház, Borkai-botrány, mint apróság, a jelöltekkel kedélyesen, tegeződve beszélgető járókelők, helyben széthullóként jellemzett Fidesz – megnéztük, hogyan milyen a hangulat két nappal az előválasztás előtt Vas megye 1. körzetében.
Lakhatási válság, a fideszesek és holdudvaruk elszámoltatása, a nyugati országok elszívóereje – ezekről beszéltek a Vas megyei 1. számú választókörzet ellenzéki jelöltjei az előválasztás hétfő esti vitáján, amelyet a Partizán közvetített.
A belügyminiszter ígérte, a konkrét kérdésekre a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén fog válaszolni.
A belügyminiszter szerint az elmúlt 11 évben nem folytattak a magyar titkosszolgálatok illegális megfigyelést.
„Ő voltaképpen a mi kutyánk kölyke” – mondta Hende az ATV-ben. Az LMP-s képviselő szerint Hende új szintet lépett saját maga parodizálásában.
Azok ellen kell küzdeni, akik megosztják az országot, nem egymással – írta az LMP-s képviselő.